Vállamra terített ázott esőkabát, magamba mélyedek... míg suttogók szavát temető elnyeli... Sírdogáló cseppek csurognak arcomon, búhordozók lettek, elfojtott érzések keserűje buggyan ki szemem gödréből. Tehetetlen ugyan nem vagyok, de mégis bénító a lépés... Földön sár ül, gyászol, a tekintet békés, csak néha fátyolos, hogyha szélben rezdül, miként a lelkem is...Bánat szel keresztül.
