(Fellegek tánca)

Az őszi lomb pohár falán,
konyakszínű nedű csorog,
míg elmerengsz kicsit talán,
mámor felhője tántorog.

Megborzongat az érintés,
ha kósza szél hozzád simul,
hisz ismerős az ölelés,
arcod rózsája kivirul.

Az égbolt kékje megmarad,
felhők fátylán fehér fodor,
szédítő táncuk elragad,
s a boldogság felé sodor.