Történetek:

--Hajnali pisztolydördülés

 --Egyszerre szül a női kézilabda csapat!

 --Ömlik a sav

--Ömlik a foszgén

HAJNALI PISZTOLYDÖRDÜLÉS

Mint említettem, a gyár kiemelt stratégiai fontossággal bírt. Ennek megfelelően az első igazgatója nem más volt, mint Rákosi et. sógora. Ezután nem lehet csodálkozni azon, hogy a hivatali gépkocsija nem valami ugró szarvassal díszített Volga, netán egy amerikai tipusra hasonlító "fecskefarkú" Csajka, hanem egy Jaguár volt. Ezt a kocsit használta a fővárosba való felutazáshoz, ha a minisztériumba volt dolga, vagy hétvégén hazament a családjához.

Természetesen civil, ámde TT pisztolytól dudorodó zakójú személyi sofőr dukált a járműhöz és a beosztáshoz. Ha fontosabb beosztású dolgozókat hívtak sürgősen a fővárosba, azok is igénybe vehették a gépkocsit sofőröstül.

Történt egyszer, hogy több komoly szakembernek is egyszerre akadt odafent dolga. Természetesen a kocsi rendelkezésükre állt elvégre csak nem fognak hajnali vonaton zötykölődni a pontos időben történő megjelenés érdekében. Másrészről meg hogy tárgyalhatnának érdemben elcsigázva gyűrötten és álmosan. Szóval előző este megbeszélték a hajnali indulás időpontját. De még mást is! Mivel egy kivételével mindegyikük vicces kedvű volt, az az egy viszont egy sarkos, tartózkodó fura alak, eldöntötték, hogy megviccelik.

Összebeszéltek a sofőrrel, hogy indulás után fulladjon le a kocsi, kérje meg őket, hogy tolják be. Ők majd úgy intézik, hogy a morc kolléga kerüljön középre a kocsi hátuljánál, és amikor beindul a motor, ők gyorsan beugrálnak, a kollégát pedig kissé megfuttatják. Úgy is történt ahogy tervezték. Nem sokkal az indulás után, de már kellő távolságra az otthontól, a kihalt hajnali műúton egyszer csak a nyugati csoda rövid rángás után lefulladt. A sofőr szidta a mocskos imperialistákat, akik nem képesek olyan megbízható autót gyártani, mint a szovjet elvtársak, és rövid színjáték után megkérte az utasokat egy kocsitolásra. "Hátha beindul!" Láss csodát, pár méter után a jármű hirtelen új erőre kapott és vígan duruzsolt a motor. Mint akikbe villám csapott, a beavatottak egyszerre ugráltak a helyükre, és gyors ütemben kezdtek távolodni.

Az áldozat először ledöbbent és csak állt az úton, majd elkezdett ordítva futni utánuk. A sofőr a megbeszéltek szerint lassított, majd amikor szegény ember már karnyújtásnyira beérte őket, újra gázt adott. Ezt párszor nagy röhögések és térdcsapkodások közepette eljátszották, de akkor olyan dolog történt, amit előre nem kalkuláltak be - és a vér is megfagyott az ereikben!

Ez a morc kolléga vaskalapos munkásőr volt. Abban az időben a beosztással rendelkezők a szolgálati oldalfegyverüket, a kor divatja szerinti robosztus TT pisztolyt otthon is tarthatták. -Elvégre szigorúan titkos hadigyárban dolgoztak.  -- Na ez a kolléga nem csak szolgálatban de talán még a wc-re is mindig magával hurcolta a fegyvert. Most is nála volt. Ahogy egyre dühösebb lett, egyszer csak előrántotta a pisztolyt és elkezdett vele lövöldözni. Így akarta megállítani az őt otthagyó társaságot. Na pillanatokon belül arcára fagyott mindenkinek a vigyor, és nagygázzal elhúztak olyan messzire, ahol már biztonságban érezhették magukat egy eltévedt golyótól. Ott várták be remegve a kollégát, messziről ordítva hogy ne lőjön, nyugodjon meg, beszállhat ő is.

Szó szerint így sült el visszafelé a rossz vicc. Hazafelé már megnyugodva megbeszélték, hogy erről senkinek egy szót sem otthon mert mindenkit meghurcolnak. Persze amiről egy embertől több tud, az már nem marad sokáig titokban, csak idő kérdése. Nagysokára valaki elkottyintotta a dolgot, és akkor az egész gyár a vicces fiúkon hahotázott. Ekkor sült el másodszor visszafelé a vicc! ----Hihetetlen? Pedig ez is igaz!

EGYSZERRE SZÜL A NŐI KÉZILABDA CSAPAT !

Történt egyszer, hogy a kazánházi szénkirakó -"vagonsurrantó"- emelő herkentyű nagyon elromlott. Az ipari gőz és használati melegvíz kimaradása esetén a hadiipari termelés is leállt volna. "Hát ilyen nem történhet meg elvtársak, azonnal katonaságot kell idevezényelni!! Majd azok kilapátolják a szenet!"

Így is történt, hirtelen talán egy század kiskatona találta magát egyik óráról a másikra szénporos harchelyzetben. Lapátoltak is azok fogcsikorgatva, hosszú szerelvényeket napról napra, esténként a munkásszállón zuhanva mély álomba. Talán egy hét kemény "harc" után ösztönösen kialakult a megfelelő munkaritmusuk olyannyira, hogy vasárnaponként kimenőt is tudtak néhányuknak biztosítani. Persze csak helyben a lakótelepre.

Mit tudtak csinálni azon túl, hogy az "Otthon sörözőben" elsörözgettek? Megnézték a sportpályán a focimeccset, és az aktuális kézilabda mérkőzéseket is. A női csapatban pár kivételtől eltekintve mind hajadonok játszottak akkor. Na és milyen a vér szava? Kis idő múltán mindegyik független leányzó megtalálta a kiskatonák között a zsánerét. Persze ez nagyrészt a kitartóan szívós "katonai ostromnak" is köszönhető volt.

Mivel a leányzók mind gyári dolgozók voltak, nem tűnt fel seniknek, hogy munkanapokon, a műszak végén a II. kapun ugyan kiléptek, de a "civil" zónában ahol a munkásszálló is volt, bent maradtak. Azaz, az I. kapun csak némi légyottok után léptek ki, így hosszabbítva meg a vasárnapi rövid együttléteket. A surrantó teljes beüzemeléséig jó egy hónap telt el. A végén a leányzók már az I. kapusok cinkos félrenézése mellett nyíltan mentek vissza kedveseikhez a késő délutáni, kora esti órákban.

Ekkor már rég nem a kékávó, hanem a sokkal lazább iparőrség adta a kapun is a szolgálatot. Viszont egyszer minden jó véget ér,- az új surrantó is elkezdett surrantani és a bakákat visszavezényelték eredtei helyükre.

Telt-múlt az idő, és a leányzók különféle kifogásokkal kezdtek kimaradnozni az edzésekről, később pedig a meccsekről is. De hamarosan kiderült a szemmel látható oka is. Mindegyik szépen gömbölyödött.

Újra röhögött az egész gyár! Másfél évig nem volt helyi női kézilabda csapat!! A dolog itt is happy end-el végződött, mert mindegyik kiskatona önként vállalta az apaságot, és az esküvőt is, --úgy egy év múlva, mivel akkor telt le a két év katonaidő.

ÖMLIK A SAV

Mi kell a robbanóanyag gyártáshoz többek között?

 --nagymennyiségű kén-, illetve sósav. A vésztartalékot a gyáron kívül, egy sűrű erdőkkel takart völgy végében, gigantikus méretű tartályokban tárolták. Persze ez is körbekerítve és fegyveres őrséggel védve. Ugyebár az imperialista szabotőrök.... Hogy milyen vizsgálatnak vetették alá a tartályokat hegesztés után, nem lehet tudni.

Állták is azok a sarat rendesen úgy fél évtizedig, némán tűrve az agresszív anyag belső aknamunkáját. Ám egy hajnalon arra eszmélt az aktuális őr, hogy hihetetlen mértékben őmlik ki a sav az egyik tartály alján. De valami elképesztő vastag sugárban.

Egyből riadó, aki élt és mozgott meg persze nem fontos helyen dolgozott, saválló védőruhát kapott a gyárban, és irány a "gátra!" Mint említettem, apám a gyárban lakott, mivel hétvégeken járt csak haza. Őt is legszebb álmából verték fel. Ő mesélte a következőt. Megérkeztek a Csepel teherautóval a völgy aljába, amit a reflektorok teljesen bevilágítottak. Azt látták, hogy valami erős vastag pára üli meg a felső részt. Ez volt a savköd. Kiosztoták a sisak gázálarcokat a megfelelő szűrőbetéttel, meg ásókat, lapátokat, és irány az ellenség! Az volt a parancs, hogy keresztbe gyorsan sok gyűjtőárkot kell ásni, hogy a lefolyó sav ne érje el a gyárba vezető műutat. Alig haladtak félútig előre, a saválló gumicsizma már cuppogott a "sárban". Feljebb már fél csizmaszárig ért!

Mint mindig, most is volt egy higgadt, jó helyzetfelismerő ember, aki belátta, hogy így reménytelen felvenni a harcot. Viszont észrevette, hogy a völgyút egyik oldalán van egy vízmosás. Gyorsan --már amennyire egy párás üvegű gázálarcból láttak és lélegzethez jutottak benne,-- mindenki elkezdett abba az irányba ásni egy nagy terelőárkot. Versenyt futottak az idővel, de sikerült. A lassan és bugyborékolva kígyózó savsár-özön végül ott múlt ki abban a vízmosásban.

--A felkelő Nap bevilágította a domboldalban a savködtől tisztes távolságban össze-vissza heverő, totál kimerült és veritéktől csatakos embereket. Aznap mindenki duplán fizetett szabadnapot kapott. A völgy aljában még évekig nem nőtt ki semmi.

ÖMLIK A FOSZGÉN

Mint tudjuk, a foszgén színtelen, szagtalan, azonnal ölő -harci- gáz. A foszgén-üzemben egy aranyszabály volt: ha valaki hirtelen összeesik, akkor nincs segítségnyújtás, hanem azonnal futás ellenkező irányban a szabadba, lehetőleg léghuzattal szembe!!

Idővel egy sokat olvasott vezető valahol ráakadt a szakirodalomban arra --ötvenes évek!!-- hogy egyedül a kanári madár jelzi hirtelen csicsergéssel a legkissebb mennyiségű foszgént is.

Nosza! Beszereztek jópár dalos torkú kanárit, megfelelő kalitkákkal, amiket az üzem több neuralgikus pontján más-más magasságban fellógattak. Természetesen madáreleség is kellett. Amikor a főkönyvelő először olvasta a költség oldalon a "madáreleség" ", plusz...db "hímkanári" és annak megfelelő számú "madárkalitka" tételeket, majdnem a szívéhez kapott. Részeletes írásos indoklás után állt csak vissza a normális szívritmusa. Eme kis intermezzótól eltekintve az elkövetkező hónapokban a kanárik békésen ropogtatták a köles szemeket, a dolgozók pedig teljes nyugalomban gyártották az illékony halált.

--Mígnem!! Egyik nap délelőttjén rázendített egy kanári! Futás ki merre lát, ki a szabadba! Létszámellenőrzés, szellőztetés stb. stb. Nagysokára vissza a termelésbe. Egyszer csak a másik kanári zendített rá. Rohanás, lökdösődés, kék-zöld foltok, létszámellenőrzés, átszellőztetés, stb. stb...

Szumma szummárum a sokadiknál, amikor már szinte nagyitóval nézték végig az összes berendezést, valaki megvilágosodott. Elérkezett kanáriéknál a párzási időszak, és ellenállhatatlan vágyuknak ilyenkor majdnem folyamatos dalolással adnak hangot!!

--A párzási időszak végéig visszatért a gyomorgörcs az üzembe.