Bejglimérgezés
Ha karácsony, akkor bejglimérgezés.
Gyerekként apám karácsony körül minden reggel bejglit evett tejjel. Egyszer-kétszer engem is rábírt, de -hiába nagyikám cukrászokat megríkató mesterművei- őszintén szólva nem voltam nagy bejglifogyasztó, és ez máig így is maradt.
A felnőttlét és a különélés egyik hozománya, hogy mindezektől nagyjából szabadul az ember. Ősöktől, kényszerektől egyaránt.
De a karácsonyi bejglitől lehetetlen.
Még 2001-2003 között, mikor Aszódiában laktunk albérletben, egy rémesen romos házban, töksüket házinénivel, megtapasztaltam ennek előnyét-hátrányát.
Kályhával fűtöttünk, egy olyan szobát (a "lakás" többi részét esélytelen volt), ahol a 32 fokra hevített szobában lefelküdve kapkodtunk levegő után, de reggelre megfagyott a víz a pohárban.
Felhasználtunk mindent, ami éghető volt, és okos beosztásal jól el is voltunk. Sok tekintetben életem egyik legboldogabb időszaka volt.
Karácsonykor pedig az ajándékok mellé minden rokontól -akkor még volt bőven- kaptunk egy pár bejglit.
Egy diósat, egy mákosat.
Tobzódtunk a bejgliben, versenyeztettük íz, töltelék mennyiség, tészta, kiadósság kategóriákban.
De akármit találtunk ki, bizony kb 16 rúddal ránkszáradt, ránkpenészedett.
Egy különösen hideg estén ki kellett volna menni a kamrába fáért, meg szénért. De annyira hideg volt, hogy csak a szobában tudtunk létezni.
Dehogy mentem én ki onnan. Asszonykám meg pláne fázós, őt vontatómozdony se húzta volna el a kályha mellől.
Ment a nyelvelés, kezdett elmérgesedni a hangulat. Mérgemben a kályhába dobtam egy fél rúd bejglit, mondván hagy pusztuljon innen minden sz@r!
Eltelt öt perc, mire kiszáradt és lángra kapott. A tészta még csak hagyján, de a dió és a mák olajos magok, úgy égtek, mint a zsír. A cukor karamellizálódva csepegett a hamutálba, és ott égett kék lánggal.
A kályhacső meg vörösen izzott, és olyan hujjogva énekelt, mint részeg legény a lagziban!!
Na megvolt a megoldás! Óránként repült egy fél rúd bejgli, óránként hujjogott a kályha, és lett olyan meleg, hogy a s*ggünk sem fagyott rá a wc-deszkára!
Persze minden csoda három napig tart. Az aszódiak ma is emlegetik azt a telet, mikor szilveszter körül bejgliillatban úszott a falu.
Hatvan citybe átköltözve jött velünk a kályha is. Jött a tél, tette a dolgát, nyelte a kerti szemetet is, és melegítette a konyhát.
Egyik nap, nagyon hideg lévén, fa- szén- és bejglifogytán elkövettem azt a hibát, hogy a lánykám pelenkáját a mammut-méretű tartalmával együtt ugyanígy beáldoztam....
A környéken többen rosszul lettek, a kutyák ordítva ásták be magukat a házuk alá, és a mész is felpöndörödött a falakon.
Szerencsére sosem jöttek rá, hogy én voltam...
|
|