Búcsú múzsámtól
Szerettelek téged életeken át, mikor még az Idő sem volt,
mindig veled voltam és fogtam a kezed.
Sosem hagytalak cserben, de most hagynom kell,
hogy olyan útra lépj, melytől féltelek.
Ebben az életben oly későn leltem rád,
oly kevés adatott, mégis, mindent beragyogtál…
Álmatlan éjeidben engem hívtál, és most menekülsz…
Eldobtam az életem, hogy veled élhessek,
hogy külön poklunkat egyesítve mennyet teremtsünk,
hogy sosem járt utakat járjunk, kéz a kézben,
hogy szárnyaljon százszor tört lelkünk fenn az égben,
hogy mieink legyenek a hajnalok..
Letöröltem könnyeidet, gyémánttá szorítottam
remegő szívem legmélyén…S te elfutottál: tetszett a délibáb.
És sosem leszel már velem. Virágok lopott illatát
sodorja a szél, issza könnyeimet,
mely értünk hull, sosem volt jövőnkért,
sosem volt, sosem volt szerelmünkért.
Bocsásd meg, hogy szerettelek téged,
úgy, mint az évezredeken át.
Bocsásd meg, hogy lelked simogattam
végtelen éjeken át.
Bocsásd meg, hogy jövőnk a múlté,
percek eónjain át…
|
|