A legszebb ajándék
Laci morgós hangulatban volt.
Karácsony... a francnak ez. Hideg van, hó van, itt tesped a panelben, miközben semmi értelme az egésznek. Miért nem lehet nyáron ilyen ünnep?
Meleg, strand, kerti sütés, haverok. Két hét otthon, tiszta ajándék. Most meg büntetés, így tétlen összezárva...
Lilla a konyhában sürgött, a zsebkendőnyi területen próbált meg háromfélét sütni-főzni egyszerre. Ételszag töltötte be a negyven négyzetmétert. Laci gyomra élénken tiltakozott a szagok ellen. Átlépte a kisautóval játszó kisfiát, és az erkélyre sietett friss levegőt szívni.
Nem volt szerencséje. Az egész tömbház karácsonyra készült, mindenhonnan ételszag áradt. Alattuk Józsi bácsi szintén az erkélyen szívott valami tehéntrágya szagú kapadohányt, amitől még rosszabbul lett.
- A rohadás essen ebbe a házba... -morgott, és ezredszer is megfogadta, hogy kertes házba költöznek.
Zörrenve csukta be az erkély ajtaját, kicsukva a cigaretta bűzét, bezárva a kalács illatába ágyazott töltöttkáposztáét. Egyre jobb.
Lacika a földön fekve elmélyülten autókázott. Megszokta, hogy nem foglalkoznak vele. Elvolt a saját kis világában. Három éves korára csendes, magának való gyermek lett.
-Lassan kész a vacsi! -hallatszott Lilla kedves csacsogása. Lehet teríteni!
Laci kedvetlenül vánszorgott ki a konyhába. A szagok felerősödtek, és ezen Lilla formás popója sem sokat segített, ahogy a sütő előtt görnyedve riszált a rádió slágerére.
Leszedte a tárolóból a tányérokat, miközben felesége a kalácsot tette ki hűlni. Reggelre lesz jó, pont karácsony reggelére.
Belegyúrta az utóbbi hónapok sok-sok érzését, családja iránti szeretetét, közös küzdelmeiket -egymásért. És pár könnycseppet is, mert egyre kevesebb reményt látott a folytatásra.
A vacsora még kevésbé volt ünnepi, de így sem lehetett rá panasz. A sült csirke, tört krumplival, céklával nem megvetendő étel. Laci a törtfehér falakon gyöngyöző párát nézte. Sírnak még a falak is ebben a betonkoporsóban...
Kertes házhoz, szabad éghez szokott lelke rab madár volt itt. De a szerelem tűrővé tesz.. a szerelem elfedi a bajt, megédesíti az ecetet is.
Lilla szép arcán kis felhőkben ült a gond. Napok óta más volt, titokzatos, elgondolkodó. Laci ezt is besorolta a női lélek megfejtetlen titkai közé, és ezzel el is volt intézve.
Kissé kényszeredett volt a társalgás, üresek a szavak.
Vacsora után Lilla még át akart szaladni az anyjához, aki a város másik végén lakott. Laci nagyon nem akarta, de Lacika lelkes volt, és végül engedett a szelíd erőszaknak. Addig is kiszabadul innen...
Lacika hamar belekerült a kék-zöld mintás kezeslábasába. Laci anyja vette nekik még az ősszel. Előkerült az erkélyről a szánkó, és pár perc múlva már az utcát járták. Friss hó hullott, a lámpák fényében csillanva.
- Vigyázzatok, csúszik ez a szar! -morgott Laci, és csuklójára hurkolta a szánkó kötelét. Lilla mellettük trappolt, hol kisfiát igazította a szánkón, hol férje kezét fogta. Szeretettel, kedvesen kapaszkodott bele, pedig a férfi arca borús volt, napok óta borús. Hogyan mondja meg neki, így?
Lacit mindig elvarázsolta az ég. A csillagok, a felhők, a havazás. Egyik lámpa alatt megállt, és csak nézte a záporozó havat. Kisfiát is levette, kézen fogva gázoltak a bokáig érő szűz hóban. Lacika nevetett, apja arcán is végre mosoly volt. Lilla most érezte megfelelőnek a pillanatot.
- Laci...
- Ne most! -mordult rá az ura. Kisfiát vezette kézenfogva, és a gyermek nevetve rúgta a porzó havat, míg csak alaposan el nem hasalt benne. A nevetést felváltotta a sírás, apja hiába törölte le egyből az arcát.
- Na mondd! -érkezett meg felesége elé. Jókedve elmúlt, cipője tele ment hóval, és a mama még messze volt.
- Semmi... -szeppent meg Lilla.
- Ha semmi, mit vegzálsz? -emelte fel a hangját. De egyből megbánta. Lilla arcán könnycsepp gördült, és rájött, hogy a nő nem napok, de hetek óta próbálta kiszolgálni, jobb kedvre hangolni.
- Lilla... -szólt halkabban. Szörnyű voltam mostanában... Bocsáss meg.
Lilla arcán újabb könnycsepp surrant lefelé, és Laci úgy érezte, lelkét égeti ez a könny. És még ki tudja, mennyi, amit nem látott. Megijedt.
- Lillám, kicsim... Gyere, gyere ide. -ölelte a nőt, aki nem tiltakozott, de már nem is bújt. Megsimogatta a nő arcát.
- Fontos vagy, bármi is történt. Mondd kicsim, mi bánt?
Lilla zöld szeme könnyben ragyogott. Bátortalan mosolyt engedett meg, mert talán, talán, mégis... Talán most.
- Kicsit korábban jött a Jézuska. -súgta, és egy fehér műanyag rudacskát vett elő. Laci értetlenül nézte a jelölés nélküli rudat.
- A másik felét, édes! Lilla bátortalan mosolya már kevésbé volt könnyes.
Laci még mindig értetlenül forgatta a rudat. Aztán észbe kapott, és hosszában is megfordította.
"Gábriel gyorsteszt" hirdette a felirat, és mellette egy kis bemélyedésben két kék csík volt, mint rácsok egy börtön ablakán. Laci értetlenül nézett fel. Lilla szemei kérdőn néztek rá.
A szép szál férfi megroggyant a felismerés súlya alatt. Pillanat alatt futott végig rajta a döbbenet, öröm, a következmények, és az elmúlt napok furcsaságai. Szemét elfutotta a könny, lélegzetfogyva rogyott térdre felesége előtt. Onnan nézett fel az asszonyra, aki magzatát hordta méhében.
Lilla mosolyogva állt a bársonyos fekete éjszakában, macskaszemei nevettek, és körülötte gyémántokként csillogtak a hulló hópelyhek. Az utcai lámpa glóriát font köré, és Laci még sosem látta őt olyan szépnek, mint akkor.
Lacika odaszaladt anyjához, átkarolta a lábát, míg Laci a boldogságtól zokogva szorongatta asszonya kezét. Térden állva csúszott elé, és derekát ölelve, ölébe fúrta a fejét. Másik kezével kisfiát ölelte, és hangosan, ordítva zokogott fel az égre. Lilla keze szeretettel simogatta a magas homlokot, és már az öröm könnyei peregtek finom arcán.
Rendőrautó lassított az úton, keresőlámpa éles fénye világított rájuk.
- Baj van? -szólt egy érces hang a kocsiból. Kétség sem férhetett hozzá, tulajdonosa nem ijedt meg az árnyékától.
- Baj?? -rikkantott Laci. Apa leszek!! APAAAA!!! ordított a meseautó felé könnyektől fénylő arccal.
- Gratulálunk!! -hangzott jóval szelídebben a kocsiból, és egy pillanatra felvillantak a kék-vörös fények is. A rendőr távozott, olyan jókedvűen, hogy még két gyorshajtót sem bírságolt meg azon este...
Ilonka néni már tűkön ülve várta a lányát. Csak nem történt valami? Laci olyan fura volt mostanában.. Lilla is... Csak nem vesztek össze? Válnak? Mi lesz így velük, a Lacikával, szeme fényével??
...de a kis család fejében a válás volt az utolsó gondolat. Körülöttük fénylett az éjjeli város, gyémántok záporoztak az égből, és nem számított ócska cipő, ételszagú lakás, nem a kényszerű séta. Meleg volt körülöttük, forróság, egymás iránti szerelmük teremtette nyár. Lacika vidáman kacagva ült a szánon, amit Laci húzott óvatosan, nagyokat kurjongatva. Lilla keze a másik kezében, és a világ minden kincséért sem engedte volna el a pici, párnás kacsókat. Hiszen olyan gyengéd, olyan gondoskodó...
És tavasszal kertes házba mennek, mert kelleni fog a másik szoba a kislánynak! Igen, kislány lesz! Lilinek fogják hívni! Lilla már megérezte... Az anyák örök, világokon és életeken átívelő szeretetével...
|
|