Mangó-kaland
Tegnap estefelé végre homlokon csókolt a múzsa, és halovány tehetségem pisla parazsát némi erősebb izzásra bírta.
Tőlen telhetőn ütöttem is elnyűtt billentyűimet, míg kedvesem az ágyban heverve próbált szemeinek és szellemének kedves táplálékot lelni, vajh'mi kevés sikerrel.
Míg a Belülnézet Ádámja küzdött szelleme bukfenceivel, édes, friss mangó illat csiklandá orromat, de oly' finoman, hogy szemeim könnybe lábadtak a kívánalomtól. Néztem is sandán az ágy felé, de hitvesem unott reménytelenséggel hevert, s mangónak nyomát sem láttam.
Visszatérvén történetemhez, már kezdett kunkorodni a sors, és a fürdőhely ringyója emberi értékeit villantá éppen. S jő a mennyei illat. Esküm teszem reá, még az ízét is érezni véltem, azt a se nem barack, se nem dinnye, de mégis mindkét csoda fahéjas felütéssel -ízt, mely aranysárgán kelleté magát lelki szemeim előtt.
Ekkor már nyíltan kérdém asszonyomat, mily boszorkányos praktikákkal varázsol nékem illat-menyországot, mely setét történetemből a valóságba rántana vissza?
Ő pedig hivatkozá leányainkra, kik ugyan épp saját útjaikat rótták barátaikkal, ám szobájukban az időzített illatosító szorgalmasan tevé dolgát, üde párákat bocsátva az tinifészkek homályába.
Magam pediglen felkelék kényelmetlen székemből, majd besétálék kisebb leányom szobájába. Ott konstatálám, hogy egy jóféle tornádó is inkább a rend, mint további rumli és gabaly irányába mozdítá el annak tartalmát, s erőst keresni kezdém a tünde-illatok forrását.
Csakhogy eme szerkezetek agyafúrt lakatosok termékei, és küllemük jenetéktelen mivolta tökéletesen elvész a fiataloknál lelhető ezer ismeretlen portéka közt.
Mikor nagy nekezen reá találtam, felragyogó örömemet enyhén beárnyékolá, hogy az elnémító kapcsolót rejtek-zugba álmodta meg vala tervezője, s ennek felkutatása némi elmetorna által vált lehetővé.
Az esti félhomályban találomra mozdítám a kicsiny pecket, és tettem súlyával nem gondolva, ostobán rábámulék eme ördögi szerkezetre.
S az, továbbra is dolgát végezvén, közelről, dühödt macskaként köpe orcámba egy adag parfümöt.
Ám amíg az illat a szobai légben hígan és kellemesen simogatá érzékeimet, most közvetlen szemeimbe s orrszőrömre szűrve, biza felért egy lórúgással.
Méghozzá alighanem jól képzett csatamén vala az erő birtokosa, mert hátra tántorodván még alaposan béverém kókuszomat egy polcba, melyről apró, haszontalan, ám méregdrága portékák záporoztak lábomnak elé és alá.
Igyekezvén nem porrá tapodni ezeket, egyensúlyom vesztém, mint akinek ördög lovagol vállán: s ha őrangyalom határozott taszajtással bé nem dob leányom ágyába, hát ki tudja, mily vitustáncot járnék ott még most is.
Így sajgó fővel, sajgó talppal, bukásom teljes tudatával zuhanék a nyoszolyára, honnan ugyan hat kismacska spriccele tizenkétfele, ám helyettük négy jóféle zsákra elég plüssállat urgott rám. Ígyen lettem elevenen eltemetve egykori leányálmaik szereplői által...
Hogy mily szózat hagyta el ajkaimat, annak tudása nem méltó újabb említésre, de legyen elég, hogy egy matrózkocsma mord léhái is tapsra kerekedtek volna.
Nőm érdeklődésére, hogy mi történt a félhomályban, csak annyit válaszolék, hogy ugyan élek, de bár ne élnék. Ily szégyent, hogy kifogott rajtam eme ördögi szerkezet, zsenge lelkem nem szenvedhete. És szavaimnak nyomatékot adva, az a szörnyűség ismételten hörge és sóhajta egyet, miktől hajamnak szálai egyenként meredének szerteszét az iszonyattól.
Abbéli igyekezetemet, hogy pokoli masinámból minden delejes elemet eltávolítsak, édesem megjelenése tántoríta el: Utánozhatatlan eleganciával mozdítá a kicsiny kapcsolót a MÁSIK IRÁNYBA, elnémítva ezzel a pokoli masinériát. Majd álombéli látomásként libbenve tova, a konyhát vette célba, említve, hogy gyümölcsöt óhajt.
Nem kértem mangót.
|
|