Utolsó előtti vers hozzád
Nem írhatok hozzád több verset,
mert már valaki mást szeretek.
Az életem új, kifehérített lepedő,
és néha elhiszem, hogy tényleg
én is új, én is kifehérített vagyok.
Nem írhatok hozzád több verset,
de mikor ebbe a tiszta lepedőbe
fülledt szerelmemet kenem,
esküszöm, hogy ott a szemem
szegletében az a kicsi könny,
az mind te vagy, s kedvesemnek
ha megsúgom, hogy tényleg nincs
semmi baj, akkor tettetett-henyén
kidörgöllek onnan, mint édes álmot
reggel hatkor, és tenyeremben óvlak
míg felszáradsz vissza, a szívembe.
Nem írhatok hozzád több verset,
mert a szavakat, mi emberek csak
félreérteni tudjuk és ezt nem akarom,
hát utolsó előtti versemet írom,
mert utolsót mondani túlzottan
hasztalan és gyáva vagyok,
és tudom, hogy te értesz nagyon:
nem hiszed, hogy ez egy csacska
vallomás, "még-mindig-szerelem",
nem, te érted, hogy csak egy könny
vagy szemem keskeny szegletében,
és pislogásra csiklandod szemhéjam,
mert szeretsz legurulni arcom
fehér lejtőjén.
|
|