Fagyos könnycseppekké sűrűsödik
az éj ködtakarója,
csöpp kristályokként tündökölnek,
majd hullnak darabokra,
mint ezernyi apró dárda,
döfi át szívemet,
holdsugárban pompázó,
halotti leplemet.
Fagyos könnycseppekké sűrűsödik
az éj ködtakarója,
fekete szárnyán érkezik az
Árnyak Baljós Ura,
kiáltása néma sikoly,
elveszik egészen,
hűs csókjával ránt magához,
ölel a sötétben.
Fagyos könnycseppekké sűrűsödik
az éj ködtakarója,
üres lelkem bolyong, nem talál
nyugalomra,
vöröslő napsugár simít rajtam
gyengéd lehelettel,
de hívnak a sötét árnyak, s rántanak
erővel.