Mindig is tetszett. Sokáig csak távolról, de mindig is csodáltam. Azt elképzelni sem tudtam, hogy lehet velük együtt élni, de titkon mindig is szerettem volna kipróbálni őket. Olyanok, mint egy- egy kicsi műalkotás. A nő legfőbb ékessége a keze- ez már régi alapigazság- s különben is, szőkeségem kötelez, így vettem egy mély levegőt, és kerestem egy műköröm építő szalont.
Már az első másodpercben éreztem, jobb helyre nem is találhattam volna. Azonnal lelki rokonságot véltem felfedezni köztem és a körmösöm között. Én néha hajlok a giccsbe, s ahogy észrevettem, eme tulajdonság Katiban hatványozottan előforduló jelenség. Azt hittem, megálmodott ötleteim sokasága simán lefordítja a székéről, de nem, sőt még ő tudott nekem olyan látványosságokat mutatni, hogy a szám tátva maradt, pedig erre cirka húsz éve már nem volt példa.
Első kísérleti körmöm aránylag szolid, kékes ezüst kis csoda volt, picike hosszal- hiszen meg kellett még tanulnom vele együtt élni- ami Kati szerint egy szervizben sok kihívásokkal teli pillanatot fog okozni az eljövendőkben, ám én nem hátrálok meg ilyen apróságoktól.
Már az furcsa érzés volt, ahogy kötött rám a porcelán. Mintha minden körmöm elkezdték volna húzni. Valahogy teljesen érzéketlenné váltak az ujjaim.
Az első problémával reggel a tükör előtt találkoztam, amikor alig éber állapotban megpróbáltam az álmot kidörzsölni a szememből. Az álommal együtt majdnem a szememet is kidörzsöltem, ugyanis az ujjam jó egy centivel előrébb volt, mint ahogy félálmomban még emlékeimben élt. Az ujjam hegyét még most sem érzékeltem, s egy kis idő után felvettem a denevérek szokását: visszaverődő hangok alapján tapogatóztam. Visszaverődtem a porcelán mosdó tetejéről, komoly árkokat hagytam a konyhapulton és a szekrényajtókon, életveszélyessé váltam a nylonharisnyáimra, s minden ügyességemet latba kellett vetnem, hogy Andris ne azonnal vegye észre azokat a csíkokat, amit a csomagtartó oldalán hagytam a kocsi fényezésén, mikor kicsúszott a kezemből.
Büszkén bámultam új, törhetetlen önvédelmi fegyveremet, s a lehetőségek sokasága lebegett lelki szemeim előtt, ennek felhasználási lehetőségeiről. Nincs szükségem többé ollóra, snitzerre, ezeket a problémákat egyetlen hüvelykujj – mozdulattal meg tudom oldani. Mondjuk a fénymásoló majdnem kifogott rajtam, a lapjáról felvenni egy lakcímkártyát fél órás művelet volt, s a vége felé már a fiúk fogadásokat kezdtek kötni- persze nem én voltam a befutó. Az aprópénz kezelés technikáját újra kellett gondolnom, s rájöttem, kiskanálként is kiválóan működik a kisujjam dísze.
Egyetlen árnyoldala volt új szenvedélyemnek: az ára. Elég borsos díja van ezeknek a kis ékességeknek, s ráadásul a természet hipergyors körömnövekedéssel áldott meg, így kéthetente Katinál hagytam a család kajapénzének a felét.
Mivel lemondani nem igazán szerettem volna kis körmeimről, elhatároztam, megtanulom én is ezt a szakmát, és akkor annyiszor csinálhatok magamnak új díszeket, ahányszor csak akarok, ráadásul még pénzt is keresek vele.
Elhatározásomat tett követte, s a vasárnap már az új iskolám padjában talált.
Pötyi- az oktatónk, közölte velünk, érezzük magunkat szerencsésnek, mert a palettán a legnehezebb iskolát sikerült megtalálnunk, s nem csak a műköröm készítés minden fortélyát fogjuk itt elsajátítani, hanem a komplett kézápolás műveleteit is. Hát hurrá. Nem tudtam, ez mennyiben nehezíti meg a dolgunk, ám az első fél óra után rájöttem: nagyban. Nagyon nagyban.
Anatómia volt az első óránk, ami egy egész napig tartott. Estére már úgy éreztem, komplett bőrgyógyásznak képeznek minket, s ha így folytatják, a hónap végére csont nélkül visszük az orvosit. A tankönyvünk nagyon alapos, annyi, és olyan tökéletes illusztrációkkal van tele a bőr és a köröm betegségeiről, hogy ebédszünetekre nincs is szükség.
Délutánonként gyakorlatban is tanuljuk a kéz ápolását. Illetve még a lábét is, ugyanis a csapat fele kezes, a másik fele lábas. Pedikűrös. Annak mondjuk rettenetesen örülök, hogy az eddig egybetartozó szakmát kettészedték, ugyanis ha nekem lábápolást is kellene tanulnom, nem biztos, hogy el tudnám végezni ezt az iskolát.
Az alapokkal kezdtük, manikűr- helyes ollófogás. Én eddig úgy tudtam, meg tudom fogni az ollót, de most egy perc alatt rádöbbentettek arra, hogy nem. Fél óra után meg arra döbbentem rá, hogy soha az életben nem is fogom tudni. Olyan zsonglőrmutatványokat kell vele véghezvinnem, hogy szegény modellem majdnem elvérzett az óra végére.
Az építést a porcelán technikával kezdtük. Nem nehéz, kezelhető az anyag, viszont rettenetesen büdös az aktiváló szer, amire köt. Olyan büdös, hogy több gombócka kis porcelán rákötött az ecsetemre, mire kitöröltem a könnyeimet a szememből. Viszont a legtöbb gombócka a modell körmére kötött, miközben vaksin tapogatóztam az asztalon zsebkendő után. Pillanatok alatt a komplett Laokoón csoportot rávarázsoltam a kezére, mindezt 3d- kivitelben.
A porcelánban az a szép, hogy a levegőn gyakorlatilag azonnal, és gyakorlatilag azonnal bonthatatlanul megköt. És ahová megköt, onnan a büdös életben soha le nem lehet szedni. Vagy csak reszelővel. Leginkább gépivel. És azt is csak pár óra alatt.
Látatlanban eldöntöttem az én favorit technikám a zselés technika lesz. Mivel a modellem körme eltűnt nyomtalanul a porcelán okozta megpróbáltatások közepette, kénytelen voltam neki egy tip alapot felragasztani, amire a zselés körmöt rá lehet építeni. A tipet bőrbarát pillanatragasztóval kell felrakni, így az is leszedhetetlen. Ami nem is lenne baj, hiszen azt szeretnénk ugyebár, hogy a helyén maradjon, csak amíg az ember eljut odáig, hogy a ragasztó a tip hátuljára kerüljön… nos, az kalandos út. És nem kevésbé ragacsos. Mire megtanultam helyesen felrakni, gyakorlatilag teljesen és bonthatatlanul magamhoz ragasztottam a modellem. Meg az asztalt. Meg az uv lámpát. És egy halom papír törlőkendőt.
A zselének van egy olyan tulajdonsága, hogy folyékony. Na nem annyira, hogy az kezelhető legyen, hanem csak annyira, hogy ha kiborul kifolyjon, ha viszont önteni szeretnéd, azt ne lehessen. Ha meg még ráadásul színezett is, a színadalék természetesen leülepszik az aljára, amit viszont felkavarni tilos, ugyanis abban az esetben tele lesz apró kis levegőbuborékokkal, ami viszont soha ki nem szedhető belőle. Szóval nem egyszerű az anyag. Uv fény hatására köt, csak épp olyan égési fájdalmat okozva ezzel, hogy az ember lánya igen könnyes szemmel ül egy darabig, már ha tud. Jah, a szépségért meg kell szenvedni, egy kezdő mellet meg nagyon meg kell szenvedni, de hát a végeredmény kárpótol mindenért. Jobb esetben.
Nagyon nehéz a zselével is dolgozni, ugyanis nem marad meg a körmön, hanem állandóan a föld felé akar haladni. Hülye egy szokás ez. Viszont körömként a lavór forma nem túl elegáns, így a domború alakzat létrehozásán kell inkább fáradozni.
Első nekifutásra rávarázsoltam a modellem kezére Magyarország teljes víz és domborzati térképét, mindezt piros csillámos kivitelben. A tanárom gratulált, szerinte még pár ilyen alkotás, és indulhatok avantgarde stílusban a körömépítő versenyeken.
Pár hét után már vettem a bátorságot, és megcsináltam anyu körmét. Ő mindig is a szolid, rövid, alig lakkozott körmöket szerette, így én varázsoltam neki egy két centi hosszú, sötétkék csillámos kihegyezett csodát a kezére. Gyönyörű lett, nagyon tetszett neki, bár egy darabig azt hitte, nem a saját kezét látja a saját helyén. Elég hamar meg is szokta, csak az a pár billentyű hiányzik neki, amit még a szoktatási időszakban kapott ki a klaviatúrából. :)