Ahányszor nem látlak, meghalok kicsit,
ahányszor nem érezlek, boldogságom eltűnik,
ahányszor nem hallak, elcsendesül világom,
keserű avar lepi elhantolt vallomásom.

Nekem Te vagy a mindenség, minden érzelem,
Te vagy a ragyogás, az erő, mi bújtatja lelkem,
kis parány, csendes zokogással úszik a vész hullámán,
oly törékeny, roppan, elbukik a végítélet hajnalán.

Erős csak úgy vagyok, ha érzem szerelmed,
harcolni csak úgy tudok, ha bástyaként óv szíved,
ölelj, karjaid fond körém, hadd vesszek el benned,
ne keressenek, ne üldözzenek, hadd éljek csak érted.