17

Mikor megszülettél Kincsem
rettegőn óvtalak minden
bajától ennek a világnak,
könnycseppjeimbe zártam
vágyaim, s kétkedő hitem
lelkem mélyére kucorodott,
így némán, belül, magamban
zokogott, mikor elsőre
engedted el két kezem,
mikor belém ivódott az az
állandósult félelem, mit
az anyák örökül hagynak,
mit a gyermekek csak
éreznek, de nem tudnak,
s ami félelem ott él
a mindennapokban,
hogy jó-e az utad, hogy jó
csillagot választottam,
tettem-e eleget, vagy
csak rosszat párszor,
ölelve engedtelek, vagy
sírva fordultam el százszor,
meg tudlak-e óvni, néha
még önmagadtól is akár,
s ha ez a vezeklésem,
némán bírom-e mi fáj,
boldogságra szültelek-e,
vagy a jövőd oly nehéz,
tudlak-e küldeni, ha kell,
belül zokogva, de ha néz
az a huncut szemed,
tudjam majd hazudni neked,
így gondoltam, így akartam,
önző szívem sajog ugyan,
de ilyen a világ,
így tanultam…
Csak titkon remélhetem,
boldogulsz majd nélkülem,
ám én rettegek némán,
s fehéredik a félelem.







Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=26627