Szeretném Neked mondani,
beforrnak az apró törések,
lehet ezekkel együtt élni,
csak pókháló fedte repedések.

Gyerekkorunk vatta vár volt,
se szél, se zivatar nem zavart,
szemünk csillogása szabta határát,
s kapta szívünk, mit csak akart.

Ha mondták is Nekünk, ki hitte,
hisz eddig védték, óvták lelkünk, de
az élet sár és sziklák tüskés keveréke,
s iszap fedheti boldog életünk.

Én előbb kaptam az élet- pofont,
s tán feleakkora se csattant szívemen,
ezernyi kéz nyúlt hónom alá,
s vatta váram lett új életem.

Tudom, mi az, mi most rád vár,
sem kímélet, sem szép idők,
nem lesz érték, mi rég az volt,
s nem lesz becsület régvolt erőd.

De gyermekek lehetünk megint,
óvó karokkal teli a vár,
az élet megtanította, hogy éljük,
amiért s ahogy nem kár.