És a hóbuckák végül olvadozni kezdtek.
Hosszú pihenésem eszméletre
szülte dübörgő emlékedet, a gondok
szememre vérhálót ereztek
és a görcs szívemben újra megmeredt.
Cseppekre buggyant a félelem,
halott arcod igazságát próbálja
tetten érni valahol a hirtelen
óvatos másodperceiben.

Mennyit láttalak éberen akkor,
hogy súgtad a csókot a számra...
Megkereslek, ha az öszes hegyet
meg kell másszam is, mert belehalok
az elszakadt ölelésedbe, nemet
intek, ha kell, mert hiányzol te drága!
Az üresség vált sorsomul. Elmúlt valami.
Mint ahogy elfogy a gépben a film,
ahogy a hangod a csöndre borul.