Hatkor kelek de visszaalszom.

Csönben játszom könyveimmel

és néha megeszek egy-egy szendvicset.

Kéz a kézben, mögöttem

lassan hozom,

a szerelmeket, a gyerekkorom

még a jelenbe vág.

Bár vágna jó nagyot.

Leckéim üres lapok.

Ha megköszönöm, csak azt ne mondd,

ne köszönd. Elköltöttem

tizenkilenc évet. Szépet.

Ha sokszor mondom,

akkor nem is lesz súlya a szavaknak.

Egy élet

elé hordott ki anyám,

mint kávét a reggelihez,

most is kapaszkodom ötvenéves nyakán.

Szeme az arcomra pirosan szinez.

Ha már a kés nem,

majd a tudat nyitja vérem.

Mi pedig?

Mi csak maradunk magamnak.