Rótta az utcákat. Néha megállt egy-egy kirakat előtt, egy-két üzletbe be is ment. Csak úgy körülnézni. Tölteni az időt.

            Néha szeretett magának kicsikarni egy-egy délutánt, elszakadni a családtól, kiszabadulni a munkából. Mély lélegzetet vett. Mintha ez a pár óra volna a megtestesült szabadság.

            Ritkán ismerőssel is találkozott. Voltak, akik próbálták megállítani, próbáltak beszédbe elegyedni vele. Akit csak lehetett és tudott, elhárított.

            - Ne haragudj, sietek! – mondta, s még a lépteit is meggyorsította.

            Ez az ő délutánja, gondolta ilyenkor.

            - Sziiiaaaa! – köszönt rá valaki, hosszant megnyújtva a magánhangzókat.

            Az ismerős hang irányába fordult. Józsi volt az, egyik gondozottja.

x x x

Két éve dolgozott az intézetben. Az előző munkahelyén rövid ideig volt. Amilyen ígéretesnek indult az elején, akkorát csalódott benne, pedig helyben volt. Hárompercnyi séta a házuktól. Csupa robot volt, papírmunka munkakezdéstől befejezésig.  Kérelmek, jelentések, nyomtatványok, elszámolások.

Az ezt megelőző munkahelyén vezető volt. Szerette a beosztottjait, klienseit. A fenntartó egynémely munkatársával kezdetben nagyon jó kapcsolata volt, aztán nagyon rossz. Szeretve és gyűlölve, a legrosszabb mégis az a bizonytalanság volt, amelyben dolgozniuk kellett. Lesz pénz a működésre vagy sem. Két gyereke van. A bizonytalanság többszörösen rossz. volt. Ekkor jött a tuti állásajánlat hárompercnyi járásra tőlük.

Semmi nem tuti. Megtanulta.

Aztán jött az intézet. Ismét bejárás a munkahelyre. Hóban, fagyban, sárban, hőségben, a legtöbbször végig állva a buszon. De inkább ez, mint a csupa papírmunka.

Amikor először körbevezette a főnökasszony a munkahelyén, megrémült. Tudta, hová jön. Mégis.

Velük kell dolgoznia nap mint nap ezentúl?

Enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel, fiatalokkal? Érthetetlenül vagy nehezen érthetően beszéltek, az egyikőjük állandóan vigyorgott, a fogai és a nyelve szüntelenül látszódtak, a másiknak folyt a nyála, a harmadik időközönként égnek emelte a kezét…

Itt kell dolgoznia? Megőrült?

Eltelt egy hét, aztán még egy… Megszokta.

Ma már nem menne vissza a korábbi munkahelyeire, a papírvilágba a legkevésbé.

x x x

Józsi az intézet lakója volt. Egész pontosan az intézethez tartozó egyik lakóotthon lakója és az ő egyik gondozottja.

            - Hát te mit keresel itt? - kérdezte tőle.

            - Jááááároom a területet. Feeelüügyelek a rendre.

            - És rendben van minden?

            - Iiigeen. Eeddig iigeen. Aa reendőrséég beeépített eembere vaagyok. Iide küüldteek feelüügyelni.

            - Jól van, Józsi. Kerülj még egyet, hátha közben történt valami!

            - Neem töörtéént seemmi. Néézd csaak!

            A bal kezének a gyűrűsujjára mutatott.

            - Szép gyűrűd van. Kitől kaptad?

            - Máártiitól. Vöölegéény vaagyok.

            - Gratulálok.

            - Kööszönööm.

x x x

A férje kezdetben furcsállotta, hogy fogyatékosok közé megy dolgozni. Nehezebben fogadta el az állását, mint ő.

            - Te tudod – mondta egyszer.

            A fia közömbös fogadta a helyzetet, a kislánya kíváncsian.

            Tündi alig várta, hogy legyen valami rendezvény az intézetben. Először félve, fenntartással vitte el egy születésnapi bulira. A lakók is megkedvelték. A kolléganői is hozták kisebb gyerekeiket.

            Néha éjszakára is beosztották. A férje ezeket az időszakokat kifejezetten utálta. Ilyenkor mindig ideges volt és feszült. A semmin is képes volt vitatkozni vele.

            Ő viszont szeretett éjszakázni. Általában nyugis műszakok voltak. Óránként, másfél óránként körbement. Némelyik szobába benézett. Egy alkalommal feltűnt neki, hogy Józsi horkol.

x x x

Legközelebb a lányával volt, mikor az utcán összefutottak Józsival.

            - Nyomozol?

            - Iigen. Lááttam egy-két gyanús alakot. Neem meerteek csinálni seemmit. Iirénke, meegmeentettem egy nőőt és a kiisláányát egy féérfiitól. Eelaakarta raaboolni a kiislánt, Meegmeenteettem. Haa neem húúzoom bee a haasam, meegszúúrt voolna a kééséével.

            - Józsi, akkor te most hős vagy!

            - Iigen.

Józsi bazsalygott az orra alatt.

- Ezeket elmondod Mártinak?

- Iigen. Meegíírta aaz úújsáág iis, hoogy meenteettem meeg egy nőt éés aa kiisláányát.

x x x

Otthon egyre több probléma volt, A férje az utóbbi időben furcsán viselkedett. Ha kérdezte, hogy mi a baj, csak megvonta a vállát.

            Attól félt, hogy belekeveredett valami zűrös ügybe. Volt már rá példa. Akkor megértette. De mit lehet tudni!

            Ferke, a férje, egyre jobban utálta az intézetet. Úgy gondolta, hogy az éjszakázások miatt.

Egyszer aztán egy ünnepségre elvitte, hátha változik a véleménye.

            .- A többieknek is ott lesz a párjuk. Már akinek van - érvelt.

Ferke tisztességesen berúgott. Többet nem is hívta a munkahelyére semmilyen rendezvény ürügyén.

            Egy este véres volt az arca és a ruhája. Kérdőn nézett rá.

            - A buszmegálló előtti sarkon valaki nekem esett. Össze-visszavert… Közben motyogott valami. „Nem hagyom, hogy bantsd!” Alig értettem. Mire felocsúdtam, elszaladt.

            Még inkább azt gondolta, baj van. Valamibe belekeveredett a férje.

x x x

Majdnem megijedt, ahogy Józsit meglátta a nővérszoba ajtajában.

            - Mióta vagy itt?

            - Réégeen.

            - Ezt ne csináld! Tessék szólni, ha jössz!

            - Vaalaami baaj vaan?

            Meglepődött a kérdésen.

            .- Lehet, hogy én is bekattanok. Jövök ide közétek – próbálta elviccelődni a kérdést. – Merre nyomoztál mostanában?

            - Één meegvéédeelek.

            - Hát az nagyon jó lesz. Éppen ideje, hogy egyszer már engemet is megvédjen valaki.

            - Eegyszer máár meegvéédteelek. Aaz úújság is meegíírta.

            - Jól van Józsi. Nem tudom, miről beszélsz. Mindenesetre szép tőled. Nem mindenkinek van ilyen testőre.

            - Meegvéédteelek, Iirénke. A féérjed csóókoolta aazt a nőőt. Neem aakaartam, hoogy báántson.

            Nézte ezt a lakli Józsit. A döbbenettől szólni sem bírt. Nem tudta visszatartani a könnyeit. Átölelte a nagydarab fiút. Zokogás rázta.

            - A kurva életbe! – suttogta. – Ki vagy te, hogy ítélj?!