Aki farkast kiáltott

Volt egy kanászfiú,
az útra kiállott.
Vett egy nagy levegőt
és farkast kiáltott.

Jön a farkas, itt van!
- jajgatva ordított.
Pedig nem jött egy sem,
így nagyot lódított.

Szalad a lakosság,
villát, karót ragad.
No, te vén toportyán,
most ott hagyod fogad!

Ámde kis kanászunk,
hasát fogva nevet...
Jól rá lettek szedve
a buta emberek!

Ez megtetszett neki,
másnap mit kitalált.
Egy egész falka jön!
- eképpen kiabált.

Kapát, kaszát fogtak,
köveket gyűjtöttek.
Persze a farkasok
elő mégsem jöttek.

A kis kanászfiú
hahotázni kezdett.
De már az emberek
mérgükben remegtek.

Meglásd, ráfizetsz még
erre a tréfára,
Sokba kerülhet majd
az ugratás ára!

Farkas falka jött le
a hegyekből télen.
A kis kanászfiú
épp kinn járt a réten.

Kiabált, segítség,
jönnek a farkasok!
Ám nem hittek neki
most már a lakosok.

Bolondot te többé
belőlünk nem csinálsz.
Még csak ki sem nézünk,
hiába kiabálsz!

Másnap csak csizmáját
találták a népek.
Így lett vége sajnos
a kanász legénynek.

Ne incselkedj te sem,
vigyázz a szavakkal!
Komoly tanulság ez
és nem mese habbal!

Debrecen, 2008. 09. 14.