A mi ebünk

A mi ebünk vadászeb,
nincsen őnála eb szebb.
Tarka kopó, el nem kopó
hosszú orra, szimatoló.
Végig szaglássza az utat,
lenn a porban nyomon kutat.
Nagy füle lóg bús fejéről,
öröm csillog a szeméből,
mikor neki csontot adok,
én a legjobb gazdi vagyok!
Ám a cicát nem szereti,
nem bírják az idegei.
Szőrét borzolja a hátán,
úgy nyüszít a macskát látván.
Nagy ugrásra készen lészen,
nyugton maradj! -, kérve kérem.
Könyörögve bámul engem,
hadd fogjon egy cirmost menten!
Menjél, inkább egyél tápot,
így a cicát te nem látod.
Addig elűzöm a macskát,
s kapsz jutalom falatocskát! 

Debrecen, 2009. 02. 12.