Látod: beszél hozzád a szürke szempár,
mit súg a néma hallgatás? Hang nélkül
szól, de érted szavát; ha kéred: megvár,
mert érzi szíved, és ezért nem vénül;
Tudd hát; hiába száll felhő mifölénk
viharral zúzva szét hiú reményünk;
Álnok folyó! Hiába bömbölsz vadként,
tajtékot fújva: átok, fuss előlünk!
Én nem kértem átlagéltet, bár néha
sírva nézem múltam, búsat álmodván,
de érzem, én is szürke lettem: még ha
híres porszemként élek majd ezután.
Az őszi pára fátyolként borult rám,
most köd-hűvös könnyel sírdogál ruhám.

2005-08-29