Mintha sűrű tejfölben úszna a völgy,
- fehéren gomolygó, nehézkes tenger –
néhol szigetként felbukkan egy tölgy, bús ágaira fagyott a december.

[…]

A Viadukton végiggyalogolok,
kétoldalt korlát mutatja az utat,
a lámpák utolsót pislantanak s eltűnnek mind a villanyoszlopok.

Halványsárga szemek közelítenek,
- az utak misztikus ragadozója?
Beleharap a ködbe, szerteszórja; engem itt hagy és én tovább megyek.

Sírva fakad ez a kedvetlen reggel,
nyúlós könnyét arcomra szitálja,
hova tűnt az ősz ezerszín ruhája? Mind kifakult az ónos szürkeséggel.

Eltűnt a Bakony is, csak sötétlő folt,
- mint egy távoli, tompa fenyegetés -
nem hívogat: üldöz, eltaszít, és nem emlékszem, hogy tavasszal milyen volt.

[…]

Mintha sűrű tejfölben úszna a völgy,
- fehéren gomolygó, nehézkes tenger –
néhol szigetként felbukkan egy tölgy, bús ágaira fagyott a december.

Ellepi a várost az ólmos pára,
fullasztóan nehéz a lélegzet.
Elemészt a köd, a szürke végzet; és mi vánszorgunk a tavaszra várva.

2006-03-30