Végtelen útján a Holdleány táncol
a Föld körül örök keringőt járva,
közelít-elszalad: szeszélyes vándor;
sok csillag termébe mind visszavárja.
Árny mögé elbújva kacéran kacsint
s elfordul félve a szégyenlőst játszva,
csillogó gyertyaként ragyog, majd megint
éj-haját fésüli tündér arcába.
Mezőket világít napfény tükrével,
ezüsttel vértez fel csalóka hidat,
durcásan ásít, ha eljön a reggel,
égszínű álma egy éjszakát sirat.
   Ott alszom veled, míg vakít a napfény;
   s felkelek táncodra, ha leszáll az éj.

2005-11-25