Felsírtak ma a gesztenyefák,
nyúlós cseppek a gyantás rügyeken,
potyogtak… hulltak… s a szélbe sírták:
Ez a tavasz mennyire idegen.

Beléjük bújtam, hogy velük lehessek,
szemeim az ágaikra kúsztak.
Értetlen emberek kinevettek,
mikor látták: szárazok maradtak.

Kemény törzsükhöz kérgesedem,
szürke álca arcomnak ráncai.
Megőrzöm maradék szeretetem:
Faként sem hagylak téged bántani.

2006-04-05/07