Csak egy hullám simogatta a partot,
aztán még egy, majd még egy… több ezer;
csobogásuk valahogyan elringatott.
Múlt az idő, s a végtelen percekkel
újabb hullámok érkeztek, sodorták
felém a sok apró, fehér kavicsot.
Nem tudom, hogyan, de magukkal hozták
a messzi, túlsó partról édes arcod,
hangod… és persze a hajad illatát.
Vagy csak képzelem mindezt, ahogy állva
várok valamire – vigyen oda át -
talán csónakra, vagy szimpla csodára.
Nem úszhatok át, és elérhetetlen
távolból intesz búcsút; a bánatom
lecsöppen és megtörik a köveken.
Ködhomályba vesztél a túlsó parton.

2006-05-17