Alszik a kedves

Andinak

Éjfélkor veszek egy lélegzetet,
majd a kulcs elfordul: a hideget,
s az éjt kizárom;
meg vele a sötétet is persze,
itt marad az álmos szoba csendje
puha párnámon.

A házban ismerős koppanások:
halkan pattogó parkettán járok,
míg csepeg a csap
a fürdőben; el kellene zárni,
de fáradt vagyok, nem fogja látni,
majd holnap, hacsak…

nem alszik a kedves.

De alszik… lélegzetét hallgatom,
árnyam lassan imbolyog a falon,
majd kattan csendben,
és már szunnyad a lámpa s a fénye,
csendesen odabújok melléje:
fel ne ébredjen.

Alszik a kedvesem.

2006-12-04