Látszik-e már a fénysugár? (saját festményemmel)
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
Volt célom, eszmém, hogy el is érjem,
volt száz kísérőm, hogy elkísérjen,
volt álmom és vágyam feladhatatlan,
s hitem az épülő, szép feladatban.
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
Tettem a dolgom, amire kértek,
nem volt akadály és ellen érdek,
s mentem, mert tudtam, hogy győzni fogok,
mert véghez visz mindent ma az, ki konok!
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
Hatalmasokkal én szembeszálltam,
magamra maradtam, – akkor sem álltam.
Imában kértem, – s az Isten adott,
segítő támaszt és feladatot.
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
Én elértem végül, a kitűzött célom,
s bár megkopott eszközöm, nemes acélom,
de bennem még ott él a hajtó erő,
s egy új terv születik, s kerül elő!
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
Teremt és alkot, mert ilyen az ember.
Világot épít és leállni nem mer,
míg reménye és hite szítja a lelkét,
cél vonzza, mint ahogy lámpa a lepkét.
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
Megfáradt testemben vén szív dobog,
elfutott mellettem száz szép dolog.
A boldogság fényéhez törtem utat,
s bámulom a sötét alagutat.
Az alagút végén látszik-e már,
látszik-e már a fénysugár?
|
|