Chun- Mei esernyőket árul.

-Bár messze még a monszun ideje

és meg sem szakad az ég errefelé soha-

Jó szemmel nézik nagy igyekezetét.

Hasznos dolog az ernyő, megvéd a nap tüzétől is...

Chun-Mei rizsszalma kalapot visel,

selyemszalaggal köti meg fején.

Ám a mindig vicces kedvű északi szél,

ha elfelejti,messzire repíti el.

Úgy a kalap után, Ő nevetve szalad...

Chun-Mei ma szorgalmasan készül.

Meglátogatják a kedves rokonok.

Süt, főz, felsepri az udvart.

Jázminrizzsel, borral kedveskedik

és kertbe rekeszti kedvenc tyúkjait...

Chun-Mei szeme messze téved.

Zöld lombok alatt délceg ifjú jár.

Nemez csizmájáról lerázza a port.

Kunmingból jött a sáros réteken át.

Szomját oltani hűs vizet mer neki...

Chun-Mei bőre alabástrom.

Arca pírját, így el nem rejtheti.

Hevesebben ver szerelmes szíve, mert tudja,

kedvese hozzá mindig vissza talál.

Apró fiúcska ölébe sírva magát, enni kér...