Megtiprott százszorszépek sóhajában

különös izgalommal cikázik valami parányi fény.

A félhomályban érzem csak, nem találtam

biztos pontot, kapaszkodót. A remény él,

bár megbonthatatlan a kétely óceánja...

Már-már "visszafordulok",s az égi hatalom érzi ezt.

Haragom múlóban, virágjaim jó útak felé tértek;

léleknyi harmat, zöld meder-ország, csodás élet.

Így, már elsikkadt aggodalomban, derüs kilátásokat érzek...