Pillantásod...
*Mint kagylóból bontottalak ki, mint* akit a
titokba zárt világ elrejteni képzelt előlem...
Szemed nem csodálkozott, csak semmibe révedt,
üres tekintetedben érzés nem csillant...megijesztettél.
Ó, miért ez a pillanat, ha semmiért volt az áldozat?
Vártunk egymás szavára, ki mondja először ki a varázsigét.
Szerelmünk vétke volt csak bűnünk, vagy kárhozat
lepi még be az utolsó tiszta fényt, melyet a sors ígért?
Tompulva haragoddal, csillapult a lélek tenger.
Szennyét-fájdalmát buzgón partra vetette,
ám azt a szomorúan révedő tekintetet
*sose tudtam többé felejteni*...
*A *-gal jelölt sorok, Szabó Lőrinc:Pillanat című verséből valóak...
|
|