Festett arcú, manga-szemű lányok

Puffadt- rózsaszín a bőrötök. Cifra

göncökben jártok. Tekintetetekben,

éhe a pénznek. Valaha szépnek

ígérkezett az élet, reméltetek

királyfit fehér lovon. Büszke is volt

rátok minden testvér, rokon...

Ám elnyelt benneteket az átkozott

város, pazar fényű neonreklámok,

a sugárutak felcicomázott kirakatai

és a „Platz”, ahol az ember sosem sáros...

Hittétek, hogy eljön a függetlenség napja;

Ma mindegyiktek egy tróger strici rabja...

A szürke házak ablakszemeiből kitekint a megvetés.

Magányos urak, unalmas óráikat nálatok töltik.

Nyálas kamaszok, mind stréberek, "tettre kész":

bizonyítani, hogy már egyikük sem gyerek,

testetek élvezik, gyönyörétket tőletek kapnak.

Első útja hozzátok vezet, a szabaduló rabnak...

Szerelmes álmot álmodtok magatoknak

életet nem adtok megfogant magzatoknak

mégsem. Hol hát az érdem? Könnyeitek eső mossa el.

Lelketek lángol arcotok pírjára térdepel,

esküdöztök "az anyátok sírjára", égre földre,

hogy megváltozik minden. Csak a pénz ne kötne

oda a térre, a lámpavashoz. Sziszegsz a szélkakashoz,

ha ráz a hideg és zsibbad a lábad. Lilára válva fázol

Szépek a fények, gondolod és tovább "játszol"...

Ments meg minket Uram! Már senki nem gyászol, ha elmúlunk.

Egyirányú lett minden, mutass kiutat, s mi megújulunk…