Tavaszra hív a dal, a tánc,

repülve száll a szoknya,

se ránc, se gyöngyfüzérű lánc,

mi rajtad egybe fogja…

Pirulva, szemlesütve néz

mosollyal arcán csitri lány.

Kigombolt blúza int nyakán

tekintetem úgy vonzza.

Ah, mi formásan szép kebel!

Vért bőszít, s engem ingerel...

Szelídből vaddá válva rég,

agancsos dúvad lettem én...

Nevet szeme, mert "tetten ért"

nem neheztel rám a "tettemért".

Nem is jár szemlesütve már.

Arcán ragyog a napsugár.