"Ha felébredek reggel,"még arcodat őrzi a párnám

Illatodat érzem, szuszogásod hallom, nyugalmat ásít

a hajnali csend. Forró kávét vágyom, s már hallanám,

hogy veled csengjen a kanál s poharak, ha még fázik

is dideregve belül és ölelne vacogósan a szerelem.

Ritka meghitt a pillanat. Maradjon így, mindig kivánnám,

hogy érezd te is. Csiklandoz a vér szava, csak lázít,

forralja éhem utánad. Tükör a szemed. S benne látnám

az ölelő féltést, riadt lelked, hol szerelmesen tanyázik

ez az érzés...el nem fárad soha. Óh, én ostoba, mint Bálám

szamara!Vakon mentem el mellettük, s most sírva danászik

bennem a gyötrelem. Mindenütt keresem a szépet, de nem lelem...

Kis fényt mutass csak, melléd odaérjek, hogy együtt, mint egy rámpán,

"Majd hajnalködbe csúszunk ki a résen”. Oda, ahol a tavasz nyargalászik…