Mint cselló teste, formázza csípőd.

Lágy cipók...meleg, s a víz- gyöngy remeg,

(kéjes kegyelem) végigszánkázik gerinceden

Ujjbegyeden elhal, ahogy elsimítod hajad.

Átszűrt aranyban ragyog a nap.

Pelyhes kiscsibék finom pihéid sziluettje...

Siklik test a testen, sohasem ragad...

Szemedben torzul a mámor, valahol messze jársz.

Az őskín-élvezetben,reszketve rebbensz,

ernyed a tested. Csillapodnak fáradt amplitúdók.

Vér nyugszik, hűl lázas heve, izzik még a vulkán

fülzúgásnyi a csend,csillapul a légzés,csak sóhaj.

Magja hull a teremtő ösztön-vágynak...

Szenteltessék meg a bűn neve, (paplanok közt a kísértés)

és legyen áldott emléke az ágynak!