kövér dunyhák-párnák, dundi égi- paplanok

tollászkodva jártok, nem mint girhes bárány

csontraszikkadt öreg birka, kos...

Sátorom az ég. Behunyt szemmel is látom

szappanbuborék-álmom, túl a szivárványon.

Tintakék, zöld-marin,borbulya-árnyú, rőt, heves,

csillapodni szelídűlt hamvas szürke még. Fűszeres

boróka szív...és pelikán-rózsaszín, hogy szeresd...

Ó, hogy úsznak el a szirtek!

Tengeröblök, sápadtárnyú lagúnák!

Tajtékot szórva égenjáró fregatt,

kormoránénekkel riadt szulák.

Mennyi szeplősállú gém a semmi

vizét kanalazza és felugrálnak mind

a büszke delfinek. Szárnyas

tündérek, nevető akrobaták!

Majd széppé válnak üstökösnek, gondoláznak

szökve sikamló vizeken. Csermely-kibuggyanásban

csordogálnak, mint cseppek...

Akár angyalszemek, rám mosolyognak,

megöregszenek álmélkodva. Sóhajjá válnak.

Amott egy csitri pamacs, sellő haját ondolálja...

Enyém ez a világ, nincs határa, széle,

mindent lehet, mégsem büszkélkedek véle.

Neked adom, ám nem kevés az ára:

Kapaszkodj velem fel a szivárványra!