Tolvaj az éjjel, elveszi álmomat sokszor! Merengtem, s néztem a holdat felszabadulva . Néha felébredt, és jelzett egy éjjeli bátor. Elderesedve a hajnal nyirkot eresztett árva szívemre...nem gazsulálok, csak te, meg én ma, és senki se máskor. Felsír a távoli bércen egy ordas, kérdez az ősi konokság féktelen tűzzel büszkén, jóban a vérszínű Holddal, majd belekushad az éjjeli csendbe ő is; hajnalig békén marad már...álmodom újra.
