Ha virág a szárny, és sziromja lepel,
színeivel szemez az arc, mosolyt ünnepel.
Kinyílik könnyű bájjal a lélek,
döngicsélnek szerelmes apró lények.
Szólamokat súg a lenge szél is,
ha szférák énekét elzenélik.
Andante  dallam halkul az éjbe
Csobbanásában a tó elmesélte,
miként hallgatták áhítattal a tünde népek;
vártak egy boldog álmot, valami szépet.
Csengettyűk riszáltak,harangként bóbitáltak,
erre az aprónépek vidáman mórikáltak.
Csillagport szórtak messze, végig az útra,
gyöngyvirág hintójuk két lódarázs húzta,
hőscincér parádézott a bakon,
kék-hold párállott a délceg lovakon.
Szikrákat suhogtak, acélkék szárnyaik
fénycsóvát húzva, hogy táltosok szállnak itt,
fel a Hold peremén át, végig a Tejúton,
hogy meddig, és mikorra? Magam sem tudom.
Talán álmodtam volna csupán az egészet?
Még hallottam énekük, mikor a hajnali Nap benézett.