Csordogálnak  a csillagok, elérnek,
felgombolyítják gyűrött vágyaim.
Fénylegelőkön Pegazusok legelnek
vasbordákra feszített szárnyakkal, odakinn...

Kiszúrt szemekkel, vaksötétben
kaparásznak, vézna tollú démonok.
Könnyeikben, rontó színleléssel ellopják
álmaim. Én, már nem én vagyok...

Játszik az ördög szépszavú kintornása,
csonthegedűkön vér csorog.
Az Alvilágot szőve  égi látomásba,
titkos átjárót nyit; a földre talmi fényt oroz...

Glória néked, te átkozott Angyal!
Lábad elé bódulnak  átokvert-csillagok.
Elfordulnak istenek, küzdenek haraggal,
elkárhozik a lélek. Félek, hogy én, én vagyok...