Bűbáj...
Szellemtanya.
hol oly sok banya
gyalázza a mának minden ékét,
ha elkapja a napnak végét
vasorrúak hada.
Jót tesznek a Napnak,
mert tüzet harapnak.
Setétben
fortyog a beléndek,
nadálytő,
bár minden szabály dől,
ha szeánsz meg nem előzte...
Így, csak alkalmi lehet a kifőzde!
Hogy tudni-e, ki főzte a katyvaszt?
Ma márminden csitri-banya kotyvaszt.
Némi bűbáj, kenet, főzet...
Kész az ármány, mi legyőzetett,
elbájolt a némber!
Bárhol lehet kényszer,
hogy önmagad ne te legyél.
Vigyázz, kezéből nehogy vegyél,
mert szépnek álcázza magát!
Teste csupa tűz, kéj,
szemedre hályogot sző
ajkáról téboly a szó,
lelkedre hullik, s míg múlik
a rontás,a bájital hatása,
magát lelked mélyébe ássa,
és övé lesz a diadal!
Nem tudod:vén-e, csinos, fiatal,
bőre selymes, vagy ráncos
matróna, könnyűvérű táncos?
A varázs ellen már nem tehetsz!
Odaláncolt végleg magához
mert a Nő,az Nő! Ő, csak szeret...
|
|