Csillag lehullik...
Lehullanál végre Te csillag az égről?
Sebes fényed vándor-szemek tüzétől
feldereng; játszik kéket a kékből,
nem lehet többé a hegy tetejéről
lenézni a mélybe. Elszív a kétség
űrben forogva-megtántorodva
leesnek szárnyak. Elhulló árnyak
bíborral égnek. Messze felérnek
ártó setétben szürke-fehérnek áldva...
Árva tengelic, bús rege, ének!
Szerettem százat, egyet remélve.
Árnyékot vetnék, minden megéget.
Szépek forognak-silányulnak sárba,
angyalok árnya fonódik csontszínű vázra.
Szemekkel égnek, tüzekkel élnek,
lélekfények szövik át a Földet.
Lelke van minden rögnek,
gúvadnak hörögnek, horgadoznak bennem.
Temetetlen testem. Felemelnek engem.
Csillagom már lehullt, hogy újra születhessen!
|
|