Csak hullnak hattyú-fehér lepkék,

lelketlen, csendes csipke lencsék.

Hideg pihe testtel kezedre esnek,

elfogynak, s melegeddel vesznek...

 Fehérbe borulnak az utcák, a terek,

simulnak a mélyfekete ráncok,

Egyenesednek az egyenetlenek,

nászruhát öltenek a kopár sáncok.

Ezüst karéj a Hold, csupa csillám.

Fényben maszatolt, szél-járt hinták,

fákra aggatott könnyű lepel- ruhák,

Belzebub bokrok, mily ijesztően furák...

Hópelyhekben elillanó ezernyi szépség,

vízből áttűnő varázsdiadémok,

az égre álmodott feneketlen kékség,

hideg csillag fiak, eltűnt fényivadékok...