A szép Chao-Mei dombok alján jár.
Hófehér karján kis kosárka libeg.
Zsurlófüvet tépked,illatokban lépked,
s a folyóhoz érve vízbe szórja mind...

Lenn a parton, ciprusnak árnyékában
Chao-Mei szemére az álom szárnyat ragaszt.
Elringatja szerelmesen a hegyi fuvallat,
kosara  folyóba billenve messzi útra kél...

Apró bülbül, és cinege szállong,
mirtuszfa ágain röptük csendesed'
-Narancsillatban fürdik a part-
A lánynak éj-hajába szirmokat ejtenek...

S míg ifjonti bájjal nyújtózik a fűben,
dús pillái fedik el mandula szemét.
Mosolyogva ébred, mert szép álmokat élt meg,
hol egy boldog pillanatban, a szíve révbe ért...