Áldalak...
Feltörő sóhaj kiszakad a csendből,
búskomor éjben, mint csengettyű szólal.
Suttogó szavaim ölén láthatsz fentről
szépre születni. Általad mindörökké jónak.
Párban járó csillagok-suttogó szeretők.
Csókolatlan vágyak elszállnak, elégnek
sosem-feledésben egyszer, és mindenkor.
Áldalak, bár sohasem látlak,
képzeletben könnyen elérlek,
ott, hol aranylázzal égnek a lankák,
mézfolyam csordul , Nap-mosollyal
melenget, lelkeddel elalszik.
Suttogó szerelemmel áldalak,
fogadj be kedves, te tarts itt!
Szóval simogass! Ahogy ujjaiddal
lágyan lant húrján pengetnél.
Ölelj úgy, mintha el sosem engednél.
|
|