Mindig megrian érzem, s lázzal perzsel a lelkem hozzád röppen, ráül rabnak Holdviolára Nézlek, s álmodom. Élek lényed lángsugarával. Fátyol a szemre igézőn, ábránd hajnali órán. Hallom cirpel a csend, majd rámfüzi gyönggyel a harmat. Nyúlik az ággyal, fázik a paplan, s álmodik éppen. Fájón ébreszt, élem a szépet-rab ma a szívem.
