Fázós reggeleken jól esik a kávéillatú csend.

Magamra burkolom. Görbeélű kések őrzik a

tegnapi kenyér álmát. Ébredezik a város is,

deres köpenyüket fázzák a parkok, örökzöldek

szórnak száraz tűleveleket a széllel.

Álmos ködlámpák világítják meg az út gödreit,

döcögős gondolatokkal járnak a villamosok.

A rakparton apró tüzek a lámpák fényei,

és kialszanak az éjnek varázsos díszei.

Csak a Duna folyik egykedvűen, és biztosan.

Ásítanak, mint mindig a kőoroszlánok,

lüktet, élettel telik meg minden.

Karácsony előtt, az ünnepeken, az Új Év másnapjáig,

Talán még szeretni is tudjuk egymást, mi emberek...