Éj ruha-szőttes
Éjt szövi szűzi lepellel,
hold-ezüst csipkeruhával,
Megremeg, szender a láng is
pillanat-árny lebegésben.
Szundít sok halk-szemű mécses
Fényes-út védi, homályt hagy.
Suttog a völgyben az erdő,
ágra-font szél dudorászik
rácstalan, könnyű a lélek
mennyei ámbitus lépcsőn
körbeszegetten e lánggal.
Úgy, oda felkucorodni,
mind' anya-szív melegével,
átölelő mosolyával.
Mindig adó szerelemmel
várni a suttogó csendre.
Esti harang dana-szóval
hold-színe szórta vonóra.
Csak bolondnak lenni akkor,
fűbe hanyatt leheverni,
meztelenül virradatkor
illik az égre nevetni.
Táncolni térdig a porban,
járt úton váratlan lenni,
fényt találni ahol ott van,
bú-ölét szépre szeretni.
Szekér derekában hálni,
prüszkölni széna rakásban,
jóllakni méz illatával,
-ha oda érsz majd- megállni.
|
|