Lélekutazó
Sápadt angyalok Lét-ormon lebegnek,
szárnyaikat gyengéden szél cibálja,
Sors-fonalszálak kötnek könnyű fellegeket.
Vékony a híd. Újholdnak fénye, s égi bája
világítja meg glóriájuk. Hullt tollak pelyheznek.
Elpattannak földi lámpások fényei,
Siratóasszonyok hangolnak éjszakára,
őszbe fordult kontyokat tépnek rémeik,
csont-ujjakkal kaparnak néma gyászba
jeleket. Görcsösen megragad valamit némelyik.
Miért fog-vacogtat úgy ez az álnok szél,
miért jajgat, zúg, ráz tetőt eszelősen?
Csitt! Felriadnak az alvó angyalok még!
Sírnak a vándor lelkek. Mindegyik fáj, s erőtlen.
Hív a Fény, s vezet végtelen úton zarándokként .
|
|