Már hiába várok
cipőd nem koppan a lépcsőfokon,
az ajtó kerete sóhajt,
nem töltöd ki, várakozón.
Bezárulok, mint az ajtók,
magamba zárom a magány
faltól-falig mért lépéseit,
felteszem magamnak a csendet,
és a kétkedés kérdéseit.