El, Iziumba
itt állok a körbe zárva,
makacs valóm karója köt, s hiába köpködök,
nem ér a körön kívül,
nyakamba akasztva a világ,
lámpás szemek dacával érek, s érzek
vért, vérszegény valóm halálra térdel,
s a szerkesztő új hirre tördel,
de így sem leszek nagy szenzáció.
a mosott fehér gyolcs napon szárított illatára
vetülök, torz képem lepedőn lebeg,
cserfes, bő szavú lányok,
fehér lepelbe temessetek!,
ha torzó lelkem a ladikban sajog,
szememre verset terítsetek,
hátha elfogadja, és átvisz Eliziumba
a goromba csónakos.
Szatmár 2008 01 15
|
|