Ahogy lehunyt szempillám alól
próbálom kiűzni a tolakodó reggelt,
kezem fejem alatt, egy elernyedt
ébrenlétre tördel a madárrezzenés,
még bent vagyok, de a kinti világ
ébresztőt kopogtat, álombárkát vontat,
szürke dokkok között vár az ébredés.
Mosoly bujkál számon
-hát ezt is megértem,
igaz, becsípődött idegszálam
kegyetlen gúzsol az ágyhoz,
de hallom a madarat,
érzem nekem bólint jó reggelt a fa,
a konyhában sercen a gyufa,
dolgos asszonyom neszez zajtalan,
a palettán minden rajta van,
csak mozdulni kéne,
de még álmodnék kicsit
azon a ponton, ahol boldogít
a lét és nemlét közös mámora,
csak egy mozdulat,
s a fókuszált retina
új csodát remél a mától...
Tudom, hogy küldtetek,
tudom, hogy végig kell csinálnom
talán száz életen is ezt a mozdulatot,
de még eljátszanám párszor itt az ébredést,
és ha hívtok, kopogtassatok.

Szatmárnémeti 2008 05 06