Belülről marcangolsz,
pedig kintről jönnek az átkok,
kizárnálak,
mint jövőből a fájdalmat a látnok -,
de nem lehet,
kimondatlan szavaimmal
véraláfutásokká formál az idő,
alultáplált jajával sikolt
a nehéz napok terhétől alélt,
- az ájulttá-szerető -,
s gyufaméreg-koktélt isznak
a szomorú vasárnapok...
Jön az éjszaka,
s a kín egyre hosszabb:
egyik lányom románhoz ment,
a másik buddhista lett,
és nem tudom, melyik a rosszabb.
