Megint az út vezet. A széles szalagon
polka ritmusára jár a négy kerék,
önkéntelen dobol az ujj, és hallgatom
ezt a friss ütemre surranó zenét,

hajamba túr, ölel a forró nyári szél,
jól tudom, te küldted őt, s a napnyugat
arany színébe szőve száz csodát ígér,
halk kabócaszóra fűzött álmokat,

a lombok sóhaját, parti lágy akkordok
hullámlépteit, ezernyi csillagot,
könnyű kis ruhád, ahogy combodra forgott
tánca, és a fűbe húzó illatok...

az út vezet, a jó ütem feszít, a nyár
asszonymosoly-varázs, a képzelet
smaragd-ölébe vonni újra visszavár,
hát jövök, opál tavak, és kék hegyek...